Víz alatti világítás

Víz alatti világítás

Medencék és tavak

Minél nagyobb vízfelületet szeretnénk megvilágítani, annál nagyobb teljesítményű világítótestekre lesz szükségünk. A medencék és kerti tavak jelentik a kerti vizes helyszínek legnagyobb méretű képviselőit, így esetükben a legnagyobb lámpák közül kell válogatnunk. Az úszómedencék klasszikus, esti fürdőzéshez is alkalmas megvilágítását két technika együttes vagy különálló alkalmazásával érhetjük el. Általánosan elmondható, hogy akármilyen megoldást választunk, a kellemes hatás eléréséhez inkább kevesebb, mint több fényforrás elhelyezése az ajánlott.

Az első lehetőség a jól ismert víz alatti reflektorok beépítése, amelyek legtöbbször a medence oldalfalában, annak is a hosszanti oldalán kapnak helyet. Ezek a nagy méretű, akár 20-30 cm-es lámpáktól a kisebb, 5-10 cm-esekig sok méretben érhetőek el. A teljesítményük és a megvilágított terület a méretükkel arányos. A lámpák klasszikusan halogén izzókkal működnek, de már kaphatóak LED égővel felszereltek is. A különbség a  kettő között a fényerősség és az élettartam, az első a halogén izzó javára, a második pedig a LED javára. Tehát ha messze van a medence, vagy rendszeresen használjuk éjszaka is, akkor érdemesebb a fényesebb megoldás mellett dönteni, ha viszont csak egy kellemes hangulatfényt szeretnénk beépíteni, akkor a LED mellett érdemes letennünk a voksunkat. A reflektorok mellett a másik lehetőség az üvegszáloptikán alapuló világítási lehetőség, amellyel a pontszerű világítás is elérhető. A medencén kívül található fényforrásból a fényt optikai kábelek vezetik tovább, így lehetőség nyílik például csak a medence peremének a megvilágítására.  

A kerti tavak esetében szinte kizárólag a kis teljesítményű, tompa világítást adó fényforrások ajánlottak, amelyek még nem zavarják a vízben élő halakat és nem befolyásolják a vízi növényeket. Itt valószínűleg a víz alatti világítás külső világítással is párosul, hiszen a tóparti köveket, növényeket megvilágítva máris egy igen kellemes hatás érhető el. Míg a medencékben a beépített fényforrásokat alkalmazhatunk, addig a tavakban nincs szükség beépítésre, hiszen az állítható irányszögű, különálló lámpákat elég elhelyezni valahol a tófenéken, majd például egy kerti hidacska vagy vízesés felé irányítani a mélyben. Mivel a tavi világítás nagyrészt hangulatfokozó céllal készül, ezért rendszerint kis méretű és teljesítményű izzók használandóak hozzá.  

Patakok, vízesések, szökőkutak  

A kerti tavakat és medencéket néha kis szökőkutak, vízesések vagy patakok is kiegészítik. Szintén jellemzőek ezek a díszítő elemek egymástól külön állva, minden lehetséges méretben és változatban. Minden esetben a tárgy egyedi formája, mérete, színe és elhelyezkedése adja a támpontot a fények kiválasztásához. Az ilyen kis vizes díszítőelemekhez érdemes lehet akár színes fényeket is használni a klasszikus fehér mellett, hogy változatosabb látványt alakítsunk ki.

Minden esetben több lehetőség közül választhatunk. Egy vízesésnél például megvilágíthatjuk legfelül a csobogó forrását, megvilágíthatjuk alulról a tóba érkező víztömeget, vagy akár kivilágíthatjuk hátulról az alázúduló vízfüggönyt. A patakok esetében kiemelhetőek a partközeli dísztárgyak és növények, kivilágítható az egész meder egyenlő távolságokban elhelyezett fénytestekkel, vagy megvilágíthatóak csak a bukók is, ahol a víz kicsit zubogni kezd. A szökőkutak csobogóit érdemes lehet alulról megvilágítani, több szintes szökőkút esetén minden szintről különböző erősségű fényeket használva. Míg a medencék esetében a fényforrások sokszor kiemelt helyet kapnak, és jól láthatóan vannak elhelyezve, addig a tavak, folyók, patakok és csobogók esetében szebb és természetesebb hatás alakítható ki a rejtett fényforrások használatával. Csak rajtunk múlik, hogy mit találunk dekoratívnak. A lényeg, hogy olyan megoldást válasszunk, amely mindig kellemes érzéssel tölt el minket!



Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák Fix sínes spot lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák Beépíthető lámpák

Life Light LED

Life Light LED csillár, Life Light LED nagy lámpa, Life Light LED pezsgőburás lámpa, Life Light LED  kristály lámpa, Life Light LED kristálylámpák, Life Light LED kristálycsillárok, Life Light LED kristályok, Life Light LED kicsi lámpa, Life Light LED falikar, Life Light LED függeszték, Life Light LED kapcsolós lámpa, Life Light LED álló lámpa, Life Light LED asztali lámpa, Life Light LED hosszú lámpa, Life Light LED olcsó lámpa, Life Light LED antik lámpa, Life Light LED spot lámpa, Life Light LED kültéri lámpa, Life Light LED gyerek lámpa, Life Light LED kerek lámpa, Life Light LED négyzetes lámpa, Life Light LED kocka lámpa, Life Light LED réz lámpa, Life Light LED színes lámpa, Life Light LED fehér lámpa, Life Light LED króm lámpa, Life Light LED   előtéri lámpa, Life Light LED fürdoszobai lámpa, Life Light LED konyhai lámpa, Life Light LED halószobai lámpa, Life Light LED hangulat lámpa, Life Light LED mennyezeti lámpa, Life Light LED budaörsi webáruház, Life Light LED budaörsön lámpaweb, Life Light LED lámpa webáruház, Life Light LED olaszlámpák, Life Light LED töröklámpák, Life Light LED lámpa, Life Light LED Globo lámpa, Life Light LED Ideal lux lámpa, Life Light LED Özcan lámpa, Life Light LED Sevinc lámpa, Life Light LED Kolarz lámpa, Life Light LED Massive lámpa, Life Light LED stb.

Led reflektor 50W, LLR50WSMDW3000K ,keskeny, fehér házban, IP65, vízálló. 4480 Lumen, 3000 kelvin, meleg fehér. LLR50WSMDW3000K Led reflektor 50W, LLR50WSMDW3000K ,keskeny, fehér házban, IP65, vízálló. 4480 Lumen, 3000 kelvin, meleg fehér. LLR50WSMDW3000K Led reflektor 50W, LLR50WSMDW3000K ,keskeny, fehér házban, IP65, vízálló. 4480 Lumen, 3000 kelvin, meleg fehér. LLR50WSMDW3000K Led reflektor 50W, LLR50WSMDW3000K ,keskeny, fehér házban, IP65, vízálló. 4480 Lumen, 3000 kelvin, meleg fehér. LLR50WSMDW3000K Life Light Led G9 7W, LLG97WSW 5730 SMD chip, 800 lumen, 4200 kelvin, közép fehér. 360°-ban világít. LLG97WSW Life Light Led G9 7W, LLG97WSW 5730 SMD chip, 800 lumen, 4200 kelvin, közép fehér. 360°-ban világít. LLG97WSW Life Light Led G9 7W, LLG97WSW 5730 SMD chip, 800 lumen, 4200 kelvin, közép fehér. 360°-ban világít. LLG97WSW Life Light Led G9 7W, LLG97WSW 5730 SMD chip, 800 lumen, 4200 kelvin, közép fehér. 360°-ban világít. LLG97WSW

KW66dfbf8c20ebf7b5863cb57f8f538a73

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?

VPID szám igénylés

A legmegfelelőbb világítástechnikák illemhelyiségekbe